
A város
Fejér megye észak-nyugati részén‚ a Vértes és a Bakony közötti Móri-árok-ban
helyezkedik el. Az emberi kultúra itt feltárt emlékei az újkőkorig vezetnek
vissza. A település helyén már évezredekkel ezelőtt virágzó élet folyt, az
V. és VI. sz.-ban kelták lakták e vidéket. 1070. körül egy I. László korabeli
oklevélben említik először Mórt Willa Mour néven. A város a XV. században
jelentős fejlődésnek indult, királyi vámhely lett. Fejlődését azonban visszavetette
a török hódoltság. A török kiverése után a lakosság számának nagymérvű csökkenése
miatt német betelepülésre került sor, amelynek fő szakasza 1696-1720 között
volt. Ekkor kezdődött a községben
az igazi szőlőtermelés. A németek hozták magukkal jellegzetes szőlőkultúrájukat,
amely jelentősen eltért a magyarországi műveléstől. 1694-1696-ig épült a kapucinus
zárda és templom, 1734-ben a zárdában megalapítják a Boldog Asszonyhoz címzett
gyógyszertárat. 1758-ban Mór mezővárosi rangot kapott. Fejlődését sem a dühöngő
pestisjárvány, sem a földrengések sorozata nem tudta megállítani. Ebben az
időben épültek a város arculatát még napjainkig is meghatározó barokk kastélyai
(Lamberg, Luzsénszky) és a település egyedi jellegzetessége, a pincesor is.
A XIX-XX. sz. for-dulóján kiépülnek a közintézmények és jelentőssé válik a
szénbányászat. Mórról származik e korszak egyik legjelentôsebb reformpolitikusa
Wekerle Sándor, az elsô polgári származású magyar miniszterelnök. Az 1970-es
években meggyorsul az ur-banizációs folyamat, ekkor a városba ipari üzemek
is települnek. Az itt élő magyarok és nemzetiségiek összefogva, a hajdani
telepesek hangyaszorgalmával vetekedve gyarapították településüket‚ s tudatosan
készültek 1984. január 1-jére, arra a napra‚ amelyen - Magyarországon századikként
- Mórt várossá avatták. Mór jelenleg a mul-tinacionális vállalatok helyi ipari
beruházásáinak köszönhetôen Fejér megye egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa.
A szôlô és bortermelés hagyományaira épülve kialakulóban van a város új kulturális
és idegenforgalmi arculata. Ennek jellemzôje, hogy a vendég - az év bármely
szakában érkezzen is - tartalmas zenei és képzômű-vészeti programokat, érdekes
látnivalókat és gasztronómiai élvezeteket találjon az "ezerjó hazájában".
Helyi látnivalók Műemlékek:
Láncos kastély -
Szent István tér 6.
(copf‚ építtette: Luzsénszky család) Lamberg-kastély - Szent István tér 5.
(barokk, tervezte: Fellner Jakab)
Kapucinus-templom - Kapucinus tér
Magyar templom - Köztársaság tér (neogótikus)
Présház - Pince utca (klasszicista)
Művészeti
alkotások és egyéb látnivalók: Nepomuki Szt. János szobor - Kapucinus tér
Szt. Flórián szobor - Kapucinus tér
Szt. Sebestyén szobor - Kapucinus tér
Neogótikus falikép - Magyar Templom I. világháborús emlékmű - Szent István tér
Szent György szobor és
II. világháborús emlékmű: - Szent István tér Szoborpark, madárház és zenepavilon
- Lamberg-kastély parkja
Emlékmű a németek kitelepítésének
300. évfordulójára - Millecentenáriumi emlékpark
Régi borospincék
(Ezerjó, Hársfa és Pince utcákban)
Kiállítások:
Helytörténeti kiállítás (Lamberg-kastély)
Wekerle Sándor emlékszoba (Lamberg-kastély) Eocén ásványkiállítás (Láncos-kastély
pincéje) Időszaki kiállítások: Lamberg-kastély
Állandó
programok, rendezvények:
Április - Szent György napi vígasságok
Május - Gyereknapi rendezvények
Június 20. - Nyári zenei estek (Zenepavilon)
Július - Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium Augusztus 20. - Szt. István napi
rendezvények Szeptember utolsó szombatja - Társastáncverseny Október első hétvégéje
- Bornapok
Bornapokon minden páros évben -
Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál
November - Márton napi rendezvények
December 3. hétvégéje - Karácsonyi koncert
Szálláslehetőség:
Fogadó az Öreg Préshez - Táncsics u. 5.
Tel.: 22/407-832 (exluzív szállás egész évben)
Pedró Turistaház - Ezerjó u. 2.
Tel.: 22/407-130
Vörös Torony Fogadó
- Nemes u. 19.
Tel.: 22/407-839,
404-221 Fax: 22/408-088
Éttermek:
Öreg Prés Étterem - Táncsics u. 5.
Tel.: 22/408-692 (magyar és nemzetközi konyha)
Bormúzeum - Ezerjó u. 5.
Tel.: 22/407-796
Ezerjó Étterem és
Pizzéria - Wekerle u.
Tel.: 22/408-296
Bogáncs Pince - Ezerjó
u. 7.
Tel.: 22/406-644
Fekete Gyémánt Étterem - Szt. István tér 1.
Karaván Csárda - Deák u. 68.
Tel.: 22/407-136
Görög Étterem - Vértes u. 28.
Sportolási
lehetőségek:
Tenisz - móri Teniszpálya
(nyitva: májustól-szeptemberig)
Fürdés - Városi Strand (szezonális nyitvatartás) Teke - Bogáncs Pince (nyitva
egész évben) Túrázás és kirándulás - Vértes és
Bakony hegység turistaútvonalai
Kulturális
intézmények:
Uránia Filmszínház - Lovarda u. 5.
Tel.: 22/407-308 (nyitva: P-V)
Erzsébet téri Művelődési Ház - Erzsébet tér 14. Tel.: 22/407-137
Radó Antal Városi Könyvtár - Szt. István tér 5.
Tel.: 22/407-138
Közművelődési Szervező Iroda - Szt. István tér 5. Tel.: 22/407-255
Bankfiókok,
pénzváltók:
OTP Bank Rt. - Deák u. 24. Tel.: 22/407-359 ERSTE Bank - Dózsa u. 23/a. Tel.:
22/407-605 ABN AMRO Bank - Bajcsy-Zs. u. 10
Tel.: 22/407-335 Mór és Vidéke Takarékszövetkezet - Vértes u. 8. Tel.: 22/407-811
Közintézmények:
Polgármesteri Hivatal - Szt. István tér 6.
Tel.: 22/407-001, Fax: 22/407-818
Mór Városi Rendőrkapitányság - Szt. István tér 8. Tel.: 22/407-063
Városi Kórház - Kórház u. 21.
Tel.: 22/407-041
Posta - Kapucinus tér 5.
Tel.: 22/407-021