Magyaralmás többutcás, szalagtelkes alaprajzú kisközség a Vértes-hegység délnyu-gati lejtőjén a Móri-árok mentén. A faluban kora vaskori települések nyomai lelhetôk fel. A móri völgyben futó római útvonal mentén kialakult települések miatt a római kori leletek sem véletlenek. Ilyen például a Silvanus istennek szentelt kis fogadalmi kőol-tár. A község neve 1193-ban bukkan fel először Almas alakban. Azzal kapcsolatos, hogy a falu (vad)almafákkal benőtt helyen épült, így a (Vad)-almafás hely köznévből keletkezett. Az 1733-as években a lakosság többsége református vallású gazdálkodó. 1773-ban a települést már Magyaralmásnak nevezték, amely az itt élô lakosság szár-mazására utal. A falu hagyományos településszerkezetű, völgykatlanba települt, utcái szépek, rendezettek, római katolikus temploma műemlék jellegű.

Helyi látnivalók:

Műemlékek:
Római katolikus templom - Fő utca (késő barokk) Református templom - Kistemplom u. 7.

Állandó programok, rendezvények:
Június hó - Alkotótábor
Szeptember-október hó - Falunap
November - Nemzedékek találkozója

Kulturális intézmények:
Klubkönyvtár - Iskola u. 3.

Bankfiókok, pénzváltók:
Mór és Vidéke Takarékszövetkezet
Magyaralmási Kirendeltsége - Fő u. 56/2
Tel.: 22/441-810
Közintézmények:
Polgármesteri Hivatal - Fő u. 31. Tel.: 22/441-801
Rendőrség - Fő utca
Orvosi ellátás - Fő u. 62. Tel.: 22/441-803 (rendelés: H-Cs: 7,30-16, P: 7,30-13)
Posta - Fő u. 39. Tel.: 22/441-800
(nyitva: H-P: 8-16)
Sportolási lehetőségek:
Futball - magyaralmási sportpálya