Fehérvárcsurgó Fejér megye északnyugati részén, Székesfehérvártól mintegy 15
km-re fekszik. A régi falusi házak, és az egyre szaporodó modern vonalú lakóépüle-tek békésen férnek meg egymás mellett. A mai falu arra az Árpád-kori településre épült, amelynek nagy része elpusztult a török hódoltság alatt. Ez a helység a keresz-tesek birtokaként szerepelt a XIV. században. Az 1400-as években a Csókakői vár tartozékaként jegyezték fel. A XVI. sz.-ban Nádasdy Ferenc tulajdonába került, és hosszú időn át ennek az utódai birtokolták a környező falvakkal együtt. 1690-ben a Hochburgok, a XVIII. sz. közepétől pedig házasodás révén a Berényi család szerezte meg a falut. Az uradalom 1834-ben zálogként a Károlyi családé lett. A település szü-lötte Amerigo Tot szobrászművész. Az 1844-ben épült Károlyi kastélyból gyönyörű kilátás nyílik az alatta elterülő völgyre. A település melletti víztározó nyáron fürdési lehetôséget, az év nagyobb részében horgászást és pihenést kínál a vendégeknek. Mindezeknek köszönhetôen több ipari üzem is nyaralótelepet létesített a víztározó partján.

Helyi látnivalók:

Műemlékek:
Károlyi-kastély (klasszicista) - Petőfi u. 2.
Római katolikus templom - Petőfi u. 26. Református templom - Petőfi u. 9.

Állandó programok, rendezvények:
Augusztus hó - Falunap
Szeptember hó - Szüreti felvonulás

Szálláslehetőség:
Panzió - Dózsa u. 57. Tel.: 22/426-030 (20 ágyas) Tóparti büfé - Tel.: 22/426-500 (10 ágyas)

Kulturális intézmények:
Könyvtár - Petőfi u. 18. Tel.: 22/426-199
(nyitva: kedd-péntek)

Bankfiókok:
Takarékszövetkezet - Dózsa u. 39/a.
Tel.: 22/426-017
Közintézmények:
Polgármesteri Hivatal - Petőfi u. 22.
Tel.: 22/426-004
Rendőrség - Kossuth u. 1/a.
Orvosi ellátás - Dózsa u. 37. Tel.: 22/426-006 Posta - Petőfi u. 16. Tel.: 22/426-011
Művészeti alkotások, és egyéb látnivalók:
„Csurgói Madonna" szobor - R.K. templom
Mária szobor - Óvoda épülete előtt
I. világháborús emlékmű - Temető előtt
II. világháborús emlékmű - Községháza előtt
Kiállítások:
Tájház - Deák u. 9. (Óvoda épületében) Falumúzeum - Dózsa u. 1. (bejelentkezés alapján)
Étterem:
Tölgyfa Vendéglő - Dózsa u. 79. Tel.: 22/426-411
Sportolási lehetőségek:
Futball - futballpálya a Kastélyparkban
Strand - Víztározó, tópart